Zoltán Erika

Zoltán Erika

Kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekesnő, táncos, producer, szövegíró.

Már 4 éves korában eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. 1984-ben a Balatonnál találkozott Pásztor Lászlóval a Neoton Família együttes tagjával, aki elindította a zenei pályán.

1986-ban részt vett a siófoki Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával, ami meghozta számára a várva várt sikert. A következő évben megjelent első nagylemeze.  A népszerű énekesnő több mint 1.500.000 eladott hanghordozóval büszkélkedhet, 1994-ben felvette az Erika C. művésznevet, a Blue Pearl című lemezéhez, amit Londonban készítettek, és amivel Európában is hírnevet szerzett. Első tánciskoláját a - Zoltán Erika Tánciskolája - 1990-ben alakította meg, amely azóta az ország legnívósabb iskolái közé nőtte ki magát. 

Ám a különleges hangú, énekes-táncos ikon, aki tízszer lett az Év énekesnője, a következő években sem pihent, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Remete lány, a Casanova, a Túl szexi lány, a Mr. Hóember és még sok más olyan dal, amelyek ma sem hiányozhatnak egy-egy retro-fesztiválról vagy házibuliból.

2019  októberben különleges koncertet adott a SYMA csarnokban, amelyet egy több állomásos vidéki koncertturné is követett.

Szerelemre születtem
Remete lány
Casanova
Túl szexi?
Mr. Hóember

 

 

Több


Rendelhető műsorok: