Radics Gigi

Radics Gigi

Mindössze 15 évesen nyerte meg Magyarország legszínvonalasabb tehetségkutatóját 2012. május 25-én. Az ifjú énekesnőből egy csapásra a legnépszerűbb magyar női előadó vált. Az elkövetkező évek már Gigi tehetségéről és díjairól, valamint arany és platinalemezeiről szóltak Magyarországon. 2012 nyarán Los Angelesben vették fel első stúdióalbumának, a ’Vadonatúj Érzés’-nek több dalát is, többek között itt forgatták az albumvezető szerzemény klipjét, a ’Daydream’-et. A ’Vadonatúj érzés/Daydream’ 10 hétig vezette az összesített rádiós játszási listát, amely a magyar rádiózás történetében egyedülálló sikerré vált! 2013. január 10-én az MTV szakmai zsűrije beválasztotta ’Úgy fáj’ című nagy slágerét ’A Dal’ című eurovíziós nemzeti döntőbe. Még 18 éves kora előtt, számos rangos magyar zenei díjra jelölték úgy, mint például a Fonogram, Comet, Bravo Otto, illetve többször díjra is váltotta jelölését. Ezzel együtt számos nemzetközi koncert és meghívás következett. 2012-ben fellépett többek között a méltán híres Montreux-i Jazz Fesztiválon Quincy Jones meghívására, 2013-ban pedig az olasz Auditorium di Milano hangversenytermében szimfonikusok kíséretében. 2014-ben megjelent második szólóalbuma “Barna lány” címmel, mely rögtön dupla platinalemez lett. 2015. augusztus 27-én a Bécsi Állami Operaházban Friedemann Riehle vezényletével a milánóit megismételve ismét rocklegendák újragondolt dalait énekelte három prágai énekesnő társaságában. Volt meghívott előadó Genfben a Világgazdasági Fórumon, illetve 2015. október 26-án New York-i Carnegie Hall-ban is osztatlan siker koronázta “Voices of Change” előadását a HAVASI Symphonic koncert keretében! Szintén 2015-ben az “István a király” rockoperában osztották rá a legendás Réka szerepet. 2015. és 2016. első negyedévét az énekesnő az USA-beli Los Angelesben töltötte, melynek köszönhetően amerikai közönség is megtapasztalhatta Gigi egyedi hangszínét. 2016. év végén Gigi saját nevével parfümöt dobott piacra, melyet egy amszterdami parfümőr testvérpár segítségével közösen fejlesztett és a “Golden Voice by Radics Gigi” nevet viseli. Az illat azóta is sikeresen működik kereskedelmi forgalomban.

2017-ben Gigi “Végtelen hajó” című szerzeményének angol verzióját “See It Through”-t beválasztották “A DAL2017” című műsor döntőjébe, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogató műsorába, ahol végül a TOP 4-be jutott. Gigi sikere egyre csak nőtt, a 20 éves énekesnő a FINA 2017 Magyarországi Vizes Világbajnokság grandiózus megnyitójának hivatalos dalában a “Benned a győztes/Hero Inside You”-ban közreműködött Takács Nikolas mellett, mely fellépést a világ megannyi országában közvetítették élőben. A magyar szuperprodukció “Pappa pia” című film azonos címadó dalában szintén Gigi közreműködik. 2017 nyarán bemutatott ’Az Emoji-film’ Akiko Glitter karakterének magyar hangját kölcsönözte, melynek eredeti hangját Christina Aguilera amerikai énekesnő adta. 2017 májusában Magyarország zenei életének egyik legnagyobb bejelentéseként kiderült, hogy a 20 éves énekesnő lesz a 2017-es év X-faktorának egyetlen női zsűritagja. A Forbes magazin Gigit Magyarország Top 21 legértékesebb híressége közé választotta egyedüli énekesnőként 2017-ben. Decemberében megjelent az énekesnő soron következő harmadik studióalbuma “Vonzás” címmel, mely kevesebb mint 2 hét alatt érte el a platina minősítést. 2017. év végén Magyarország leglátványosabb mesemusicaljében az Álomutazóban vállalt főszerepet, a korábbi szintén évekig sikeres Játékkészítőt követően, a produkciót több, mint 50.000 néző látta a karácsonyi időszakban.

2018. első negyedévében Gigi ismét közel három hónapot töltött Amerikában. Az utazás egyik apropója Quincy Jones privát születésnapján való fellépés volt, olyan sztárvendégek társaságában, mint Stevie Wonder, vagy Jay Z, másik pedig új dalok készítése volt. Quincy Jones 85. születésnapja alkalmából szuperkoncertet szervezett és a három európai állomás egyikének végül Budapestet választotta. A 2018. júliusi koncerten Gigi volt az egyedüli magyar sztárvendég a Budapest Sportaréna színpadán. 2018-ban az énekesnő ismét a magyar X-faktor mentora lett, illetve a nemzeti “Budapest Dal” versenyen 116 pályamű közül Gigi dala a ’Budapest szerelem’ nyerte el az év legjobb dala megtisztelő címet. 2018. őszén Gigi énekelte a Warner Bros ’Smallfoot’ animációs filmjének főcímdalát a magyar moziverzióhoz. A kiemelkedő sikerű X-faktor évadot követően, Magyarország leglátványosabb mesemusicaljében az Álomutazóban Gigi ismét feltűnt. 2018 év vége még tartogatott meglepetést az énekesnő számára, hiszen ’Moment’ című dala felkerült az amerikai Billboard ’Dance Club Songs’ összesítő slágerlistájára, mely egészen a 11. helyig jutott megelőzve Ariana Grande, vagy Lady Gaga slágereit. A dal sikeressége okán a ’Hot Dance/Electric Songs’ listán is helyet kapott. Gigi a 2018-as évet a magyar Elle magazin címlapján kezdte, az év végét pedig az Instyle nemzetközi divatmagazin címlapján fejezte be, mely bizonyította Gigi csúcsra ért szakmailag.

2019-ben az énekesnő úgy döntött ismét Amerikában tölti az év elejét, ahol szintén hangjával ünnepelte meg Quincy Jones születésnapját. Két klippel érkezett haza a ’Go’ és a ’Fiesta’ című dalai amerikai hangzásvilágban mutatják be tehetségét és zenei ízlését. Hazatérve fellépett a 2019-es Budapesti Maccabi Európai Játékok megnyitóján Király Viktor oldalán, megannyi ország élő közvetítésében, egy világszínvonalú show keretében. Ezt követően Gigi az F1 Magyar Nagydíj 2019-en kapta azt a megtiszteltetést, hogy sok száz millió néző és a világhírű versenyzők előtt élő adásban a Magyar Himnusz éneklésével nyithatta meg a versenyt, a Himnuszt a Virtuózok fiatal zenész tehetségei kísérték. Szintén 2019-ben Budapesten adott koncertet a világhírű zenész Luis Fonsi, akit a világon mindenki megismert ’Despasito’ című dala által. Demi Lovatoval közös duettjét az ’Échame la Culpa’-t magyar közönség előtt Gigivel képzelte el a zenész, mely közös produkciót óriási siker követte. 2019-ben Gigi ismét szerepet vállal a Havasi Symphonic Aréna gigaprodukcióban, illetve a Dívák Karácsonya koncertshow-n is fellép a BOK Csarnokban december 20-án.

Budapest Szerelem

See it Through

Go

Több


Rendelhető műsorok:
  • 30 perces fél-playback fellépés
  • 90 perces élő koncert
  • 60 perces kis élő koncert 4 zenésszel
  • 30 perces fél-playback fellépés decemberben