Karmapirin

Karmapirin

A KARMAPIRIN zenekar a nyíregyházi Szüret Alkotóműhely vezető zenekara. A most 5 éves formáció az elmúlt években több átalakuláson ment keresztül. Korábban Mankó Éva és Oláh Ibolya is énekelt a zenekarban, 2014. nyarától Szakos Andrea tölti be a frontember szerepét. A tiszavasvári lány a Megasztár 6. szériájában Radics Gigivel párbajozott a győzelemért, végül előkelő második helyezést ért el. Az énekesnő dalszerzőként és szövegíróként is dolgozik. A zenei arculat Király István gitáros-dalszerző (G-jam Project, Gitárpárbaj) 2015-ben történt érkezésével végleges formát öntött, a zenekar 2016. februárjától 4 taggal dolgozik. 2018-ban Papp Leventét Balázs Béla zenész, producer váltotta a basszusgitár posztján. A KARMAPIRIN szerepelt már a Magyar Rádió MR2 Akusztik című műsorában, az A38 hajón felvett koncertjét többször közvetítette a Petőfi TV, 2014-ben Nyíregyháza városát képviselte a budapesti Magyar Dal Napja elnevezésű rendezvényen, évente mintegy 40 koncertet ad az ország klubjaiban és fesztiváljain, határon túli fesztiválok és klubok rendszeres fellépője. A zenekar saját koncertjei mellett a Kowalsky meg a Vega (2014, 2016, 2018), a Supernem (2017) és a Tátrai Band (2018) HOBO (2019) produkciók hivatalos előzenekara. A KARMAPIRIN kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményeket játszik. A banda első, Cirkusz című nagylemeze 2017-ben, a második lemez 2019-ben jelent meg, Madárka címmel. A korongok producerei a Tankcsapda és a Kowalsky meg a Vega, valamint a Desperado lemezeit is jegyző debreceni hangmérnök páros. A KARMAPIRIN azon kevés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei könnyűzenei produkció egyike, akinek az elmúlt néhány évben sikerült kilépnie az országos zenei piacra. A zenekar Köszönöm című dala megtalálható az MR2 Petőfi Rádió játszási listáján.   Cirkusz AZT HAZUDTAD Madárka