Rácz Gergő

Az egykori, nagysikerû V.I.P. együttes tagja volt. A csapat szétválásaát követõen Gergõ különbözõ produkciókban vett részt, mint producer, zeneszerzõ és zenész. 

2006-ban szólóalbummal jelentkezett, amelynek címe Bennünk a világ volt. A korong címadó dala hamar sláger lett, és azóta is gyakran hallható a rádiókban. A szerzemény, megjelenésének évében, a legnagyobb kereskedelmi rádió által legtöbbet játszott magyar dal volt, ezen kívül Comet és Bravo Ottó jelölést is kapott. A dalnak mindemellett szakmailag is nagyon pozitív fogadtatása volt.

Ezt követően Gergő újabb szóló dalait monumentális, magasztos, már-már klasszikus zenére hajazó dallamvezetések jellemezték. Mindehhez a legújabb technikákkal létrehozható videoklipeket is készített. Ilyen volt például a Másképp, mint más, vagy a Harc és vágy című dala.

2013-ban aztán ismét visszatért a popzene világába, és elkészítette következő rádiós dalát Csak állj mellém! címmel, amivel a Dal című műsor döntőjébe jutott. A rádiók azóta is előszeretettel játszák ezt a slágerét is.

2014-ben Gergő egy újdonsággal rukkolt elő: kiválasztott néhányat a legsikeresebb szerzeményei közül, és elkészítette Magyarország első egyszemélyes acappella videóját. A produkció rendkívüli sikert aratott mind a szakma, mind a zenehallgatók körében.

2019-ben újra feltette magát a popzenei térképre Rossz Vér című slágerével. 

2020-ban Orsovai Renivel karöltve megnyerték a A Dal versenyt Mostantól című számukkal. 

Több


Rendelhető műsorok: