Pápai Joci

Pápai Joci

Pápai Joci neve mára már mindenkinek ismerős, 2005-ben mutatkozott be a Megasztár című tehetségkutató műsor második szériájában, amely igen sok erőt adott zenei pályája felíveléséhez.

Első nagy slágere a Ne nézz rám című dal volt, melyet a Vigaszdíj című lemez követett. 2006-tól számos közös dalon dolgozott együtt Majkával. Ebből az együttműködésből olyan egyedülálló sikerek születtek, mint a Nekem ez jár című dal, vagy éppen a Mikor a test öregszik című slágerük, mindkét dal több, mint 20 milliós megtekintésnél jár a legnagyobb videómegosztón.

2017-ben A Dal győztese lett Origo című slágerével, amit a mai napig játszanak a rádiók, illetve ugyanabban az évben a kijevi Eurovíziós Dalfesztovál 8. helyezettje lett. Az Origo hatalmas sikereket ért el, több, mint 22 milliós megtekintéssel büszkélkedhet a YouTube-on,

Azóta újabb dalokkal jelentkezett, mint például Özönvíz, a Távol vagy éppen a Kirakós. Megállás nélkül dolgozik, folyamatosan láthatjuk őt televíziós műsorokban.

A 2019-es A Dal című műsort ismételten ő nyerte meg, Az Én Apám című dalával. Ő volt az első előadó hazánkban, aki másodszorra is megnyerte a válogatót. Így képviselhette Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel- Avivban.

 

Hallgasság meg slágereit:

https://www.youtube.com/watch?v=6YYCRQNdAFs

https://www.youtube.com/watch?v=YUoU4gFmptQ

https://www.youtube.com/watch?v=2b_vZFUVs_g

https://www.youtube.com/watch?v=o-7ETxsPiMY

https://www.youtube.com/watch?v=PzR_EeH1I2k

 

Több


Rendelhető műsorok: