Lola

Lola

Lola már igen fiatalon énekelni kezdett. Gyermekkorának egyik legmeghatározóbb zenei pillanata az 1998-as atlétikai Európa bajnokság volt, ahol 10 évesen egyedül énekelte el a Magyar Himnuszt a Népstadionban, 65000 néző előtt. Itt döntötte el, hogy énekesnő lesz.
2005-ben gyermekkori álmából fiatal felnőttként valóság lett, hiszen mindössze 17 évesen jelentette meg első stúdióalbumát Álomtánc címmel, mely rövid időn belül aranylemez lett. Több egymást követő évben az év énekesnőjének választották.
2007-ben jelent meg második nagylemeze melynek címadó dala "Élj a mának" címmel a Viva Chart Show első helyén debütált.
2008-ban tartotta első önálló nagykoncertjét a Petőfi Csarnokban, amit a nagy sikerre való tekintettel meg is ismételt. A 2008-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőse volt a "Legszebb nap" című dalával. Ezen év végén jelent meg Lola 3 című újabb nagylemeze.
Pályafutásának 10. évfordulóján zenekart alapított, mellyel egy új zenei korszak kezdődött el a tehetséges énekesnő számára. 2016-ban készült el "Sose Vagy Egyedül" című dala, amely már az új felfrissült stílust tükrözi, majd ezen év végén legújabb "Beléd szerettem" című dalához készített egy igen különleges vizuális világú videoklippet. 2017-ben a megkezdett munka folytatódott és az év végén megjelent vadonatúj klipje ,,Telihold" című dalához. 2019-ben megjelent legújabb dala, Te Kellesz címmel.
A Lola kicsi konyhája című televíziós műsor 08.26-án indul a Petőfi TV-n!

Hallgassák meg legújabb dalait: 
Lola - Élj a mának!
Lola - Beléd szerettem
Lola - Sose vagy egyedül
Lola – Telihold Lola- Te Kellesz