Ismerős Arcok

Ismerõs Arcok

Az Ismerős Arcok zenekar 1999-ben alakult. Az elmúlt 15 évben a 9 nagylemezük mellett 6 koncert DVD kiadványuk jelent meg. Ennek és az évi közel 120 koncertnek köszönhetően egyre ismertebbek az egész Kárpát-medencében. Az utóbbi évek egyik legtöbbet koncertező zenekara, akik nagy sikerrel szerepeltek már Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban is. Dalaik témái közt a legjellemzőbb gondolatok: a család, a hazaszeretet és a közösségben való létezés fontossága. A Zenekar Éberálom című lemeze 2008-ban a MAHASZ eladási statisztikái nyomán aranylemez lett, 2009-ben pedig az év nagylemeze díjat kapta a budapesti Wigwam Rock Klub díjátadó gálán. A 2009-ben megjelent Lélekvesztő, valamint a 2012-ben kiadott Kerítést bontok albumuk jelölést kapott a 2010-es és a 2013-as Fonogram Magyar Zenei Díjátadó gálán, az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában. Az Ismerős Arcok zenéje és mondanivalója kiváló "alapanyag" olyan rendezvényeken ahol az esemény célja az egyetemes magyar kultúra ápolása és a hagyományok tisztelete. 
Zenei sokszínűségükre jellemző, hogy a hagyományos rock koncertek mellett számtalan akusztikus előadást is adnak kiegészítve az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom remekműveivel. A zenekar repertoárjában kizárólag saját szerzemények valamint népdal és versfeldolgozások szerepelnek. 
Évek óta kedvelt és népszerű fellépői a hazai rock, pop, motoros és gasztronómiai fesztiváloknak, város- és falunapoknak, kiemelt ünnepi rendezvényeknek, hagyomány őrző találkozóknak. A zenekar dalszerzője és énekese - Nyerges Attila 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
 
 

Több


Rendelhető műsorok: