Dolly Plusssz

Dolly Plusssz

Dolly először a Hungária zenekarban énekelt, majd az együttes feloszlása után saját formációt alapított 1983-ban. Ebben az évben megjelent Vakáció címmel első nagylemezük is, amely három hónap alatt aranylemez lett, rá két hónapra pedig már a platinalemezes státuszt is elérték 250 ezres példányszámmal.  1984-ben a Budapest Sportcsarnokban nagyszabású koncertet tartottak, egyedülálló látványtechnikával. A közel 16 ezer ember felhőtlenül szórakozott azon az estén, a Dolly Roll pedig végleg berobbant a köztudatba és a magyar könnyűzenei elitbe.

1987-ben megjelent azóta legendássá vált daluk, az Elpattant egy húr. 1989-ben eMeRTon-díjjal tüntették ki.

1992-ben Dolly és Wanda Jackson egy közös albumot adtak ki, amelynek felvételeihez a világsztár Budapestre látogatott. A lemez a Rock and Rollra hívlak címet kapta, Wanda Jackson több dalt is énekelt rajta: Let is have a party, Tweedle dee, Stupid cupid. Az album bemutatója a Felvonulási téren volt, ahol több mint 100 ezer ember tombolt a rock and rollra.

2003-ban a margitszigeti szabadtéri színpadon tartották a 20 éves jubileumi koncertet, amelynek élő felvétele az ősz folyamán megjelent CD-n Dolly Jubileumi Koncert címmel.  2005-ben újabb önálló lemez jelent meg DOLLY PluSSz címmel. A dalokat szintén Dolly írta és hangszerelte.

2009-ben egy karácsonyi albumot adtak ki Dolly Roll Karácsony címmel. Ezzel szinte párhuzamosan megjelent az Emlékszel még? - Best of Dolly Roll dupla lemezes, 38 dalt tartalmazó válogatásalbum is. 2017-től Dolly Plusssz néven koncertezik tovább a zenekar. Dolly Roll és a Dolly Plusssz együttes közel négy évtizedes fennállása alatt több mint 6 millió hanghordozót adott el, 23 arany-, 15 platina- és 1 gyémántlemezt kaptak.

Új  csapattal, új felállásban, új néven, régi és új slágerekkel, töretlen népszerűséggel folytatja útját Dolly új formációja a DOLLY PLUSSSZ!

Elpattant egy húr
Dolly Roll
Arrivederci Amore

Több


Rendelhető műsorok: