Bogár Muzsika zenekar

Bogár Muzsika zenekar

Az elsősorban gyermeknek szóló, világzenét játszó Bogár Muzsika zenekar egyedülállónak számít a hazai zenei palettán. Aktuális felállásuk létrejöttét Pintér Mónika zenepedagógus évtizedes múltra visszatekintő zenés-mondókás foglalkozásai ihlették. Koncertjeiken kezdetek óta a zene központúság, a kicsik számára elérhető nyelvezet használata volt a legfontosabb szempont. A Bogár Muzsika zenekar munkája során több elismert művésszel dolgozott együtt. Nagy Bandó András megzenésített költeményei mellett Cakó Ferenc zseniális homok animációi is gazdagították a Fonogram Díjra jelölt zenekar munkáit. Interaktív előadásaikon gondosan meghangszerelt saját szerzeményeiket és közismert gyermek dalokat adnak elő. A zenekar nevével (Bogár Muzsika) azonos címet viselő első lemezt 2011-ben Fonogram Díjra jelölték. Második -Mese a picike szentjánosbogárról- című albumuk 2016. évi bemutatása után új országos koncert sorozatba fogtak “Zenebonás Barangolás” címmel. A “Zenebonás Barangolás” koncert sorozat térbeli és időbeli utazást kínál a gyermekek számára egy interaktív előadás keretein belül.

Több


Rendelhető műsorok: