Antal Timi

Antal Timi

A 2012-es ÉV NÕI HANGJA! Antal Timivel elõször 2008-ban találkozhatott a közönség, amikor a Megasztár elsõ évadában, mindössze 15 évesen jelent meg a képernyõkön. Az igazi sikert azonban a 2012-es X-Faktor hozta meg, ahol a fiatal tehetség egészen az utolsó fordulóig jutott. Timi végül a második helyen, az év nõi hangjaként végzett a tehetségkutatóban. Az X-Faktor óta még komolyabban fókuszál a zenei karrierjére, az elmúlt évek alatt két albumot is kiadott, „Az elsõ X”, és „Így kellesz” címmel, amelybõl az elsõ már aranylemez lett. Az erdélyi származású énekesnõ a 2013-as Transylvanian Music Awards-on a közönség szavazatai alapján az év nõi felfedezettje lett, illetve az év nõi elõadójának járó díjat is megkapta. 2015-ben A Dal színpadán újra képernyõre került, a „Woke Up This Way” dallal a középdöntõjéig jutott, a Dal 2015 Akusztikon pedig második helyen zárt. 2015-ben kiadott „Így kellesz” címû lemeze egy érettebb, komolyabb hangot szólaltat meg, letisztultabb, kifinomultabb hangzás jellemzi az albumot. Az album elsõ kislemeze az „Elég” címre hallgat, amelyhez novemberben videoklip is készült. A klip a VIVA Push! februári kiemeltje is volt, a rajongók a TV-ben is és online is izgalmas háttér információkat tudhattak meg a klip készítésérõl és az énekesnõ terveirõl. Timi folyamatosan koncertezik, a közönség önálló produkciókban is találkozhat vele, illetve elõszeretettel dolgozik együtt Rakonczai Viktorral, Rácz Gergõvel és a magyar filharmonikusokkal is, a még teljesebb hangzás érdekében, 2016 júniusától pedig tehetséges zenészekkel együtt indítja el saját zenekarát, akikkel élõ produkciókkal tervezi meghódítani a közönséget.

Több


Rendelhető műsorok: