100 Folk Celsius

A 100 FOLK CELSIUS együttes 1976 nyarán alakult. Zenei stílusukat a country és a bluegrass határozta meg. Alapítótagok: Littvay Imre (gitár, mandolin, dobro, ének, zenekarvezetõ), Orbán József (gitár, szájharmónika, ének), Balla Gábor (basszusgitár, ének) és Somogyi Tibor (conga, ének). 1977-ben Somogyi Tibor helyére Zsembery István (conga, ének) került, majd késõbb Balla Gábor helyét két másik zenész, Kovács József László (gitár, banjo, ének) és Mikes Attila (hegedû, ének) töltötte be. Így alakult ki egy klasszikus country-felállás: gitár-banko-hegedû-mandolin-basszus. A zenekar erõssége volt még, hogy mind az öten énekeltek is,ezáltal a hazai popzenében nem túl gyakori többszólamú hangzás alakult ki. 1982-ben megjelent elsõ nagylemeze, ami több mint 70 000 példányban kelt el, és még több sikert és népszerûséget hozott a zenekarnak. Az elsõ nagylemez megjelenése után folyamatosan készültek az új lemezek. A Paff, a bûvös sárkány újabb átütõ sikert hozott a zenekarnak: több mint 300 000-res eladott példányszámával arany- és platinalemez lett, és a zenekarnak újabb rajongókat szerzett, a gyerekeket. A nagy ho-ho horgász szintén aranylemez lett, és ezzel a két lemezzel a zenekar mûködése kissé új irányt vett: a stílus megtartásával, a felnõtteknek szóló koncertek mellett, kezdtek megjelenni a gyermekek részére készült mûsorok. 1988-ban a 100 Folk Celsius eMeRTon-díjat kapott. 1991-ben készült el a Miki Manó meséi, amely szintén arany- majd platinalemez lett. 1992-ben hosszú idõ után ismét a felnõttekhez szólt a zenekar: elkészült a (nem)Csak felnõtteknek címû lemez, amely már CD-n is megjelent. Többszöri meghívást kapott az együttes az USAba. A 2001-es év fontos és jelentõs dátum a 100 Folk Celsius életében: az együttes ebben az évben ünneplelte fennállásának 25. évfordulóját. A dalt itt hallgathatja meg: https://www.youtube.com/watch?v=QctQTeNCatE

Több


Rendelhető műsorok: